Van vereség, van fájó vereség, és van az a verzió, amikor valaki úgy dönt: ha már kiesik, legalább az asztal se ússza meg. Cameron Menzies a londoni darts-vb-n, Charlie Manby ellen megmutatta, hogyan nem szabad viselkedni sportolóként. Favoritként kapott ki egy nála jóval hátrébb rangsorolt ellenféltől – ez önmagában még belefér. Ami utána jött, az már nem.
A döntő legben, ahol a dupla kiszállók úgy hullottak el, mint az önuralom, Menzies előbb az asztalt, majd a közönség idegeit támadta meg. Vízpalackos dobómozdulat, csapkodás, végül teljes leolvadás: mintha a világbajnokság helyett egy rosszul sikerült dühkezelési tréningen lennénk. Itt már nem a pontszám volt kevés, hanem az önfegyelem.
Lehet idegesnek lenni, lehet bosszúsnak lenni, de amit láttunk, az nem sportemberi reakció, hanem óvodás szintű hiszti reflektorfényben. Aki nem bírja feldolgozni a vereséget, annak nem az asztalt kell ütni, hanem elgondolkodni azon, mit keres élsportolóként a színpadon. A darts nem boksz, a frusztrációt nem lehet tárgyakon levezetni.
Ez nem „szenvedély”, nem „tűz”, hanem egyszerűen vállalhatatlan viselkedés. Az ilyen jelenetek nem emelik a sportág fényét – legfeljebb a fegyelmi bizottság munkáját szaporítják. Ha ez az ár egy vb-szereplésért, akkor talán nem mindenki való a világszínpadra.
