Van valami furcsán magyar a Zalaegerszeg idei történetében. Nem hangos, nincs tele sztárokkal, nem kíséri országos felhajtás. Egyszerűen csak jönnek, fociznak, és időnként odacsapnak a nagyoknak. Most éppen a listavezető Győr kapta meg a magáét: 2-1 a ZTE Arénában, és vége az ETO 11 meccses veretlenségi sorozatának.
És itt jön az érdekes rész: ez már egyáltalán nem véletlen. A ZTE az utóbbi 13 fordulóban mindössze egyszer kapott ki. Ez nem szerencse, nem egyszeri fellángolás, hanem egy stabil csapat képe. Ráadásul a zalaiak nem csak a tabella közepén vitézkednek, korábban a Ferencvárost is lenyomták. Amikor egy klub képes a Fradit és a listavezetőt is elkapni, az már nem „meglepetéscsapat”, hanem jelenség.
A Győr ellen a ZTE gyorsan vezetést szerzett, majd a maga módján – fegyelmezett védekezéssel, kevés kockázattal – terelte a meccset. A játék nem volt látványos, sőt néha kifejezetten unalmas. De a futball nem műkorcsolya: itt nem a szépségpontok számítanak, hanem hogy ki lövi a második gólt. A hajrában pedig Maxsuell Alegria olyan elegánsan emelte át Megyeri Balázst.
A történet pikantériája, hogy Zalaegerszegen huszonegy és fél évet kellett várni arra, hogy hazai pályán újra legyőzzék a Győrt. Ez majdnem egy futballista teljes pályafutása. Most viszont megtört a sorozat, és a ZTE ismét megmutatta: a magyar bajnokság nem csak három csapatból áll.
Talán ez az NB I egyik legnagyobb paradoxona. Miközben mindenki a Fradi dominanciájáról beszél, időről időre felbukkan egy csapat, amelyik emlékeztet rá: a pályán nem a költségvetés játszik. Néha elég egy szervezett védelem, pár jól eltalált kontra és egy kis hit.
fotó: facebook.com/ztefc.hu
