Képzeljék el, milyen lehet egy élsportolónak az utolsó pillanatokban, órákban megtudni, hogy elmarad, vagy halasztják a versenyét. Hegyezi magát, pontosan beállítja szervezetét, hogy pontosabban abban az időpontban, napszakban tudjon a legjobban teljesíteni, úgy étkezik, alszik, koncentrál.
Aztán jön a hír, hogy tervezhet újra… A Szingapúrban zajló világbajokságon nyíltvízi úszóink hasonlóan küszködnek, mint egy éve a párizsi olimpián, ahol szintén a vízminőség miatt nem ugorhattak vízbe. Akkor nem jöttünk ki rosszul a zűrzavarból, hiszen Rasovszky Kristóf a Szajna habjait szelve lett olimpiai bajnok, míg Betlehem Dávid bronzérmest. A mostani, 10 kilométeres versenyen csak fél napot csúszott a rajt, épp eléggé annyira, hogy az egyébként is harminc fokos vízhőmérséklet tovább emelkedjen, így majdnem olyan volt a viadal, mintha Hévízen rendezték volna. Ez nem is feküdt a mieinknek, Betlehem 9., Rasovszky a 13. helyen zárt. Lehet ezen bosszankodni, de főleg azon, hogy mennyire nehéz olyan versenyhelyszíneket találni akár egy vizes vb-nek – nemhogy olimpiának –, ahol minden feltétel adott. És ilyenkor kell nagyon büszkének lenni az elmúlt évek Budapesten rendezett világversenyeire, amelyeken a rendezést dicsérték a legtöbbet, még apró gikszerekről sem lehetett beszámolni.
Apropó, 2027-ben Budapesten lesz az úszok világbajnoksága. Nincs kétség, ott nem lesz probléma a vízminőséggel…
fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
