Véget ért a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a csoportkör, a két magyar csapat pedig borzasztó nehéz helyzetbe hozta magát. A Telekom Veszprém hét győzelemmel és hét vereséggel zárta ezt a szakaszt, ennyi vereséget még nem gyűjtött, amióta nyolc csapatos csoportok vannak az alapszakaszban. Az ötven százalékos mérleg az ötödik helyre volt elég, ami azt is jelenti, hogy a negyeddöntőbe jutásért hazai pályán kezd a francia PSG ellen és a jelenlegi formát látva nem esélyese a párharcnak… A Xavier Pasqual együttese csütörtökön, hazai pályán kapott ki a dán Aalborgtól 38–33-ra, a közönség pedig joggal tette fel a kérdést a végén: „Hol a csapatunk?”. A királynék városában általában az a kérdés, hogy idén sikerül-e végre megnyerni a Bajnokok Ligáját, de minimum arról beszélnek a szurkolók, hogyan lehetne bejutni a final fourba. Ebben az idényben viszont már a nyolcba kerülés is nehézkesnek tűnik, erre utalt csütörtökön egy szurkolói molinó: „A hűségünk a régi, a türelmünk azonban véges.” Veszprémben évtizedek óta üldözik a BL-álmot, de az Építőknek még nem sikerült felülnie Európa trónjára. Az évek során kikoptak a magyar klasszisok a keretből, nincsen már Éles József, Pásztor István, Nagy László, Iváncsik Gergely, de még egy Mikler Roland sem. Helyette jönnek a világ minden tájáról más nagy nevek, akik valamiért Magyarországon nem tudnak annyit hozzátenni a játékhoz, mint korábbi állomáshelyükön. Valóban, itt valahogy mindenki megnyugszik, élvezi a biztonságot, lehet, hogy Barcelonában, vagy Párizsban, de még Lengyelországban is jobban fenékbe billentik a sztárt, ha nem csinálja megfelelően azt, amiért busásan megfizetik. Az átlagszurkolónak pedig ilyenkor már az is eszébe jut, hogy ha csak ennyire képes ez a csapat, nem lehetne egy-két magyarral több benne? Talán nem tenne rosszat az eredményességnek, viszont a drukkerek megint jobban tudnának kötődni, lelkesedni az együttesért. Szegeden legalább ezt szem előtt tartják, de a csapat fölött minden próbálkozás ellenére van egy üvegfal, amit nem tud áttörni. A nyolc közé kerülésért a lengyel Kielce vár a Tisza-partiakra, és a történelmi múlt alapján a rivális sokkal esélyesebb. A két magyar sztárklub lehetőségei remekek, az eredmények viszont nem jönnek, és ez nem tesz jót a magyar kézilabda-sportnak. Ilyenkor kell megállni, és elgondolkodni, biztos, hogy jó koncepció alapján dolgozunk?
fotó: handballveszprem.hu



