Max Verstappen ismét megmutatta, miért ő a Forma–1 jelenlegi uralkodója: Monzában nemcsak hogy visszaszerezte a rajtnál elvesztett vezetést, hanem onnantól kezdve úgy száguldott a Red Bull-lal, mintha a többiek egy kisebb kategóriában versenyeznének. A hollandot közel húsz másodperces előnnyel intették le a célban, begyűjtve idei harmadik és pályafutása 66. győzelmét.
Lando Norris hiába ugrott az élre a második körben, a negyedikben már csak a Red Bull hátulját nézhette. A McLaren próbálkozott egy kis stratégiázással, de a nagy sakkozás inkább saját maguk ellen sült el. Ismerős forgatókönyv, ahogyan Magyarországon, csak most Piastrit hívták ki előbb a bokszba, Norris pedig a lassabb és későbbi kerékcsere miatt mögé tért vissza, ami után jött a rádiós klasszikus: „Oscar, engedd el Landót.”
A brit végül visszaszerezte a második helyet, de újra világossá vált, hogy a McLarennél a taktikázás néha nagyobb kihívás, mint maga a verseny. Norris ugyanakkor így is csökkentette hátrányát az összetettben, miközben Piastri a sok pontnak örült – és persze annak, hogy nem neki kellett magyarázkodnia a rádiózás miatt.
Az egész hétvége a rekordokról szólt. Verstappen először az időmérőn állított pálya rekordot, illetve a Forma-1 történetének leggyorsabb körét autózta 264,7 km/h átlagsebességgel. Ha ez nem lenne elég a futamon felállította az F1 történetének leggyorsabb futamrekordját: 1 óra 13 perc 23 másodperc alatt teljesítette a monzai pályát. A négyszeres világbajnok még mindig hihetetlen.
(Koszti Olivér)
fotó: Instagram.com/f1



