Ökölvívás – A floridai Hard Rock Hotelben ezúttal nem a gitárok szóltak a leghangosabban, hanem Veres Roland öklének üzenete: „köszönöm, ez is megvolt”.
A magyar bunyós profi pályafutása második meccsén ugyan nem intézte el idő előtt ellenfelét, mint a debütáláskor, de egy pillanatig sem volt kérdés, ki diktálja a tempót. A 36 éves Bacillo Monterroso rutinosan bírta a meneteket, de pontozólapokon már az első gongnál hátrányba került – és ott is maradt.
Veres ezúttal nem a villám-KO műfaját választotta, hanem a „tanuljunk meg profin nyerni Amerikában” kurzust. Kombinációk jöttek, az ellenfél többször megingott, de hősiesen állta a sarat, így a közönség kapott négy teljes menetet, a bírók pedig egyhangú döntést. A magyar bokszoló közben elengedte az amatőr beidegződéseket, lejjebb vitte a súlypontot, és szépen beilleszkedett a show-ba: DJ, zenekar, teltház, világsztár vendégek. Második profi meccs, második győzelem – és most már nemcsak üt, hanem épít is. Amerikában ez a különbség.



