A férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportköre a magyar válogatott számára nagyjából azt hozta, amit ígért: kötelező feladatok, minimális izgalom, maximális pontszám. A magyar férfi vízilabda-válogatott 21–6-ra intézte el Máltát, így hibátlan mérleggel, hat ponttal zárta az A csoportot Belgrádban.
Az elején ugyan akadt némi „rozsda” a gépezetben – Vogel Soma kapuja előtt még próbálgatták a lövéseket a máltaiak, nyolc perc után csak 4–2 állt az eredményjelzőn –, de ez inkább udvariassági kör volt, mint valódi meccshelyzet. A második negyedben aztán a magyar csapat rákapcsolt, és onnantól kezdve a találkozó inkább hasonlított egy nyilvános edzésre, mint Európa-bajnoki rangadóra.
Varga Zsolt együttese szépen elosztotta a terhelést, a gólokat és a perceket is, miközben a védekezés a végére teljesen elfogyasztotta az ellenfél önbizalmát. A záró nyolc perc kapott gól nélkül ment le, ami nagyjából mindent elmond az erőviszonyokról.
A csoportkör tehát rendben, a jegyzőkönyv szép, a pontok megvannak. A középdöntőben viszont már nem a „gyakoroljuk az emberelőnyt” feliratú tábla lesz kint: jönnek a spanyolok, a szerbek és a hollandok.
fotó: mti



