Socca Eb – Győzelemmel rajtolt a magyar válogatott Tiranában

A következő fordulókban azonban várhatóan komolyabb kihívás vár a magyarokra.

Sikerrel kezdte szereplését a magyar socca-válogatott az albániai Európa-bajnokságon. Rozman Sándor együttese az első csoportmérkőzésen 1-0-ra legyőztek Dániát.

A tiranai kontinensbajnokság nyitómérkőzésén a magyar együttes lépett fel kezdeményezőbben. A dánok ugyan több alkalommal gyors kontrákkal próbáltak veszélyeztetni, de a magyar csapat irányította a játékot és többet birtokolta a labdát.

Az első félidő hajrájában sikerült megszerezni a vezetést: a 17. percben Szabó Marcell lövése után Irimiás Gergő ért bele a labdába a kapu előtt, amely így utat talált a hálóba. A találat végül a mérkőzés egyetlen góljának bizonyult.

A fordulást követően sem változott jelentősen a játék képe. A magyar válogatott kontroll alatt tartotta a mérkőzést, ugyanakkor a dánok előtt is adódott lehetőség az egyenlítésre. Szacskó Lászlónak egy alkalommal nagyot kellett védenie, míg a hajrában Irimiás Gergő közel járt a második gólhoz, de két szép csel után a felső lécet találta el.

A minimális különbség ellenére a magyar siker értékes lehet a továbbjutás szempontjából, hiszen a hét csoport első két helyezettje mellett a két legjobb harmadik is ott lehet a nyolcaddöntőben. A következő fordulókban azonban várhatóan komolyabb kihívás vár a magyarokra, hiszen Szerbia és Románia is a csoport ellenfelei között szerepel.

Socca Európa-bajnokság, Tirana
C-csoport, 1. forduló:
Magyarország–Dánia 1–0 (1–0)
Gólszerző: Irimiás Gergő (17.)

A hazai szurkolók számára külön jó hír, hogy a mérkőzéseket Magyarországon kizárólag a SportX közvetíti élőben, szakkommentárral, így a teljes torna kiemelt magyar érdekeltségű találkozói követhetők lesznek.