Mr. Tus nevét már a falról sem lehet leszorítani Szombathelyen

Birkózótermet neveztek el a legendáról.

Van, akit a szőnyegről nehéz leszorítani, és van, akinek a nevét már a falról sem lehet. Hegedüs Csaba visszatért oda, ahol annak idején minden elkezdődött: Szombathelyen róla nevezték el a Haladás Sportkomplexum birkózótermét. Mr. Tus pedig aligha kerülhetett volna jobb helyre.

A sárvári születésű Hegedüs Csaba Szombathelyen, a Volán birkózó-szakosztályában kezdte pályafutását Füzessy József tanítványaként. Innen vezetett az út egészen Münchenig, ahol 1972-ben megszerezte Magyarország századik olimpiai aranyérmét.

Azért addig sem unatkozott.

Egy évvel korábban a világbajnokságon úgy lett aranyérmes, hogy valamennyi ellenfelét tussal intézte el. Innen jött a Mr. Tus becenév, ami birkózásban körülbelül olyan névjegykártya, amelyhez már nem nagyon kell külön bemutatkozás.

Hegedüs végül olimpiai bajnok, világbajnok és kétszeres Európa-bajnok lett. És amikor más talán már kényelmesen hátradőlt volna az éremgyűjtemény mellett, ő maradt a szőnyeg közelében. Dolgozott szövetségi kapitányként, hosszú éveken át vezette a Magyar Birkózó Szövetséget, és az utánpótlás-nevelésben is meghatározó szerepet vállalt.

Most pedig már egy birkózóterem is őrzi a nevét Szombathelyen.

A névadó ünnepségen Lőrincz Tamás, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke arra emlékeztetett, hogy Hegedüs nemcsak versenyzőként ért el mindent, hanem sportvezetőként is sokat tett azért, hogy a magyar birkózás továbbra is a nemzetközi élmezőnyhöz tartozzon.

A főszereplő azonban inkább a fiatalokhoz beszélt. Felidézte, hogy nyolcévesen kezdett birkózni, közben úszott, kosárlabdázott, és gyerekként ugyanúgy csodálta a magyar sport nagyjait, ahogyan később generációk néztek fel rá.

Volt egy álma is: egyszer magyar színekben világversenyt nyerni.

Mondhatjuk, kissé túlteljesítette (Hál’Istennek!)

Az olimpiai arany mellett világbajnoki és két Európa-bajnoki cím került a vitrinbe, az 1972-es müncheni elsőség pedig külön fejezet lett a magyar sport történetében. Hegedüs az ünnepségen felidézte: amikor megkapta az olimpiai aranyérmet, annyira szorította, hogy végül még a zsebébe is eltette.

Érthető. Magyarország századik olimpiai aranyát azért az ember nem hagyja csak úgy őrizetlenül.

A szombathelyi fiatal birkózók minden edzésen egy olyan terembe léphetnek be, amely Hegedüs Csaba nevét viseli.

A helyszín tehát adott, a példa szintén.

Már csak birkózni kell.