Magyar BL-győztesek – vélemény

A francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját.

A Győri Audi ETO KC-nak nem sikerült sorozatban harmadszor megnyerni a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét Budapesten, Per Johansson együttesét a Metz múlta felül a vasárnapi aranycsatában.
Tegyük hozzá, teljesen megérdemelten.
A francia együttes felkészültebbnek, élesebbnek, motiváltabbnak tűnt, az első számú favoritnak számító ETO az első félidő végétől csak futott az eredmény után, s bár a hajrában volt esélye, hogy visszajöjjön a mérkőzésbe, végül nem sikerült utolérnie ellenfelét.
AZ MVM Dome-ban így is két magyar játékos BL-győztes lett, Vámos Petra és Albek Anna is először emelhette fel a legfontosabb klubtrófeát, és ez mindenképpen óriási büszkeség. Kérdéseket persze felvet, főleg az a tény, hogy a másik oldalon is csak két honfitársunk nyerhetett volna idén, Szemerey Zsófi és Fodor Csenge. Vasárnap Vámos kulcsszerepet kapott a Győr elleni döntőben, Albek inkább szombaton, a román CSM ellen „fontoskodott”, de mindketten kivették a részüket abból, hogy a franciák ünnepelhették végül.
Innentől érdemes azt firtatni – például a hétvégi teljesítmények láttán –, hogy biztos nincs még egy-két olyan magyar kézilabdázó, akire lehetne számítani a rotációban egy olyan együttesnél is, mint az ETO? Vámos biztosan elférne a győri keretben, és talán a nagyközönség számára is könnyebben emészthető, elfogadható, szerethető lenne a női kézilabdázás első számú kirakatcsapata.
Tudjuk, a profi világban ritkán döntenek már érzelmek, de azért érdemes lenne egy-egy lépést tenni apró tettekkel, már-már gesztusokkal a szurkolók felé. fotó: mti