Két mérkőzés marad hátra a 2026-os labdarúgó-világbajnokságból, minden korábbinál hosszabb menetelés végéhez érünk. Soha nem fordul olyan még elő a történelemben, hogy a világranglista első négy helyezettje jutott volna az elődöntőkben, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy tényleg azok vannak ott a végjátékban, akik megérdemlik.
A spanyolok és a franciák esetében ez nem is kérdés, sokan a keddi mérkőzésüket előrehozott finálénak kiáltották ki, és a többség a torna korábbi részében ellenállhatatlan gallokat tartották esélyesebbnek. Aztán jött az Európa-bajnok és úgy játszadozott ellenfelével, mintha egy iskolai tanár-diák meccset láthattunk volna. A franciák életveszélyes támadói a legritkább esetben tudtak megindulni, felgyorsulni, ha mégis sikerült nekik, a spanyolok nem voltak lassabbak. Ellenben amikor hozzájuk került a labda, elképesztő magabiztossággal, higgadtsággal futballoztak az intenzív letámadás ellen, és borzasztó érzés lehet mindig úgy rohanni a labda után, hogy már majdnem megvan, de aztán mégsem, mintha egy selyemzsinórt húztak volna folyamatosan Rodriék a rivális előtt. Spanyolország álomfutballal került döntőbe, a közvélemény pedig azonnal kikiáltotta világbajnoknak is.
Pedig ha szerda este megnézték a másik elődöntőt, akkor láthatták, nem lesz egyszerű dolguk a vasárnap fináléban. Argentína Anglia ellen megmutatta, ha kell, derék alatt nem rúg a győzelem érdekében és nem riad vissza semmitől. Aztán amikor hátrányba került, akkor bebizonyította, hogy elképesztően jó csapat, tele minőségi futballistával és egy olyan vezérrel, Lionel Messivel, akitől továbbra is csak elájulhatunk. Ráadásul olyan szenvedély, mint amilyet az argentinokon látunk, nagyon kevés válogatott sajátja már, ez pedig a nehéz pillanatokban aranyat ér, ezt teljesen világos a meccseiket figyelve.
Szóval jöhet előbb a bronzcsata (francia-angol), amely alapból pikáns is lehetne, de nem tudom, a sztároknak mennyire van kedvük a harmadik helyért megdögleni a pályán… A fináléban pedig Európa megint farkasszemet néz Dél-Amerikával, és ez talán így van jól.



