Csercseszov visszatért – és vitte magával a Máté Csabát is

Összeszokott páros a kispadon. Máté Csaba segíti Sztanyiszlav Csercseszov munkáját.

Sztanyiszlav Csercseszov újra edző! A Fradi egykori bajuszcsászára immár Groznijban próbál csodát tenni az Ahmatnál, ahol három forduló után annyi pontjuk van, mint meleg nyári napon a jégkockának.

És ki segít majd neki ebben a (nem kicsit) lehetetlen küldetésben? Hát persze, hogy Máté Csaba, akit Csercsi gondosan becsomagolt, és – ahogy mondta – „már csak a vízum kell”. A Fradinál egyszer már arattak, most jöhet a csecsen remake.

Máté Csabának egyébként Debrecenben legutóbb annyira nem jött be a buli (1 győzelem, 5 zakó), de hát minden tréner megérdemel egy második esélyt.

Csercseszov három évre írt alá – az orosz élvonalban ez körülbelül három hónapot jelent. De legalább a bajusz visszatért, és vele együtt a ferencvárosi nosztalgia. Már csak az a kérdés: Groznijban is beérik-e a „projekt”, vagy megint jön a bőrönd pakolás…?

fotó: facebook.com/fradisass