A Loki már számolgatta a három pontot, Bárány Donát pedig kétszer is megmutatta, hogyan kell csatárt játszani: előbb elegánsan a teste mögül sarkazott a kapuba, majd újra beköszönt.
2-0, Nagyerdő, minden rendben…papíron! Aztán jött az MTK, amely addig leginkább statisztikai adatként volt jelen a pályán, és egy perc alatt átírta a forgatókönyvet. A 75. percben Németh Hunor talált be, 76-ban Kerezsi Zalán már egyenlített is. Ennyi idő kellett a debreceni nyugalom elpárologtatásához.
A vége 2-2, a DVSC sorozatban negyedszer sem nyert, az MTK pedig továbbra is ritkán győz, de legalább most gyorsan dolgozott. A hajrában még a vendégek álltak közelebb a csodához, Erdélyi bravúrjai kellettek, hogy ne legyen teljes a feketeleves. Pontosztozkodás, idegből.
fotó: https://dvsc.hu/



