A McLarenek cseréltek, Leclerc hozta a váratlant,  Verstappen csak a 4.

Spa nem Spa lenne anélkül, hogy emlékeztessen: itt a pole nem mindig jelent előnyt.

A Forma-1-es Belga Nagydíj időmérőjén már a Q1-ben elszabadult a káosz: Stroll úgy gondolta, az ideális ív Hülkenberg első szárnyán át vezet, amit a német kevésbé értékelt. Hülkenberg még továbbjutott, de nem mindenki volt ilyen szerencsés:  a fent említett csúcssofőr Stroll ki is esett. Vele együtt még Alonso, Antonelli, Colapinto és Hamilton is búcsúzott.  A végén úgy tűnt, hogy Hamilton megmenekül egy 6. helyet érő körrel, de az törölve lett, így ő sem tudta folytatni. 

A Q2-ben a Haasok próbálkoztak, de a végén Sainz, Hülkenberg, Gasly, Bearman és Ocon csatlakozott a kiesők táborához. Bearman eléggé feszülten szállt ki az autójából, miután Tsunoda vágott be elé az előkészítő köre utolsó kanyarjánál. A fiatal brit versenyző, úgy véli ez okozta a kiesést számára.  

A Q3-ban aztán jött a villanás: Lando Norris megszerezte a pole-t, mögötte Oscar Piastri és Charles Leclerc. Max Verstappen csak a 4. lett – a gyors kör elején kipörgette a kerekeit, így értékes időt hagyott ott és ennek köszönhetően nem tudott újra próbálkozni. Albon a nap meglepetése: 5. helyre hozta be a Williamst!

De Spa nem Spa lenne anélkül, hogy emlékeztessen: itt a pole nem mindig jelent előnyt – ezt ma is láttuk. Holnapra 60% esőt jósolnak, de Spa-ban ez minimum 100% káoszt jelent.

(Koszti Olivér)

fotó: facebook.com/landonorris1