A szubjektum varázsa – vélemény

Harry Kane hétfő este felsétált a színpadra és átvette az aranylabdát.

Az angol csatárt sokáig megmosolyogták, amíg a Tottenham Hotspurt erősítette, soha nem nyert semmit, és a válogatottal sem tudott a csúcsra érni, pedig például a 2021-es Eb-döntőt a Wembley-ben rendezték, de hazai pályán sem ment az olaszok ellen, maradt a megszokott második hely.
Kane aztán elment Münchenbe, ahol nyilván első idényében megint lemaradt a bajnoki címről, a Leverkusen megelőzte a bajorokat. Az elmúlt két évadban azonban már Németországban a Bayern volt az úr, a támadó pedig nem csak számolatlanul rúgta a gólokat, hanem kiszolgálta a társait, nagy mezőnymunkát végzett és az angol válogatottban sem maradt adós a kiemelkedő teljesítménnyel.
Harry Kane fejére felkerült a korona, a France Football hagyományos választásán az újságírók szavazatai alapján ő volt 2026 legjobb labdarúgója a világon. Hogy így van-e, arról persze megoszlanak a vélemények, mert sokak szerint olyan futballistának kellett volna nyerni, aki nemzetközi szinten is nyert valamit, így komolyabban csak PSG, vagy éppen spanyol válogatott labdarúgó jöhetett szóba.
Itt nagy a vita, mert az elmúlt években aranylabda odaítélését összekötötték az illető csapatának eredményességével, így hiába parádézott valaki egész évben, ha együttesével nem sokat ért el, esélye sem volt nyerni. Most más szemlélet alapján született győztes, de nyilván miután szubjektív szavazás után lett Kane a befutó, lehet csámcsogni egy ideig, jogos-e a díjazása.
Sokak szerint ezekre a szavazásokra talán nem is lenne szükség, de azért láttuk a hétfő esti közvetítésen, az aranylabdának még mindig nagy a presztízse. Valószínűleg ez még sokáig így is marad.