Elkezdődik… – vélemény

Nem tudom, ki, milyen érzésekkel várja az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada koprodukciójában csütörtök estétől megrendezésre kerülő labdarúgó világbajnokságot, nálam semmilyen vb-hangulat nem fellelhető. Ennek persze több oka is van.
Kezdjük azzal, hogy a magyar válogatott most sem lesz ott a seregszemlén, ahogy 1986 óta egyszer sem sikerült kvalifikálnunk, és megint négy évet kell várni, hogy esetleg felléphessünk a labdarúgás legnagyobb porondján.
Szerencsétlen magyar szurkoló ilyenkor nem tehet mást, másodlagos preferencia alapján csapatot választ és drukkol neki, de a nagyágyúk a 48 csapatos mezőnynek köszönhetően az egyenes kieséses szakaszig szinte nem találkoznak nagy kihívásokkal, vagyis csökkentett üzemmódban vehetjük magunkhoz az izgalmakat…
Harmadszor pedig a mérkőzéseket „rendes, dolgozó” emberek, esetleg gyerekes szülők számára lehetetlen időpontokban rendezik, valószínűleg kevesen fogják péntek hajnali négyre beállítani a telefonon az ébresztőt, hogy megnézzék a Dél-Korea–Csehország „örökrangadót”.
Valahogy egyre inkább elveszik a varázs, a FIFA-székházban dolgozó nagyurak jó dolgukban és a még több pénz érdekében már nem tudják, mit találjanak ki, csak éppen a labdarúgás véreztetik ki lassan.
Ne legyen igazam, és lássunk egy olyan világbajnokságot, amely örökre emlékezetes marad. Akár Üzbegisztánról, vagy Curacaóról, esetleg a spanyolok zseniális játékáról, a franciák tündökléséről, vagy éppen Lionel Messi villanásairól, Cristiano Ronaldo negyven felett szerzett góljairól, Lamine Yamal végérvényes berobbanásáról.
Hosszú öt és fél hét vár ránk, remélhetőleg nem mondjuk a végén, hogy jóból is megárt a sok.
Kezdődjön a show!