Molnár döntőben 400-on a vb-n!

Végig kontroll alatt tartotta a futását.

Bejutott a 400 méter fináléjába Molnár Attila a toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon. A magyar sprinter megnyerte elődöntőjét, így biztosan ott lesz a szombati döntőben.

Molnár végig kontroll alatt tartotta a futását, és 45.81-es idővel ért célba az első helyen. A cseh Tomas Horak sem tudta megszorítani, a magyar atléta a célegyenesben már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

A verseny után arról beszélt: az új felkészülési módszernek köszönhetően még maradt benne tartalék, és nem érezte a korábbi versenyeken megszokott savasodást.

A szokatlan lebonyolítás miatt a döntőben két futam lesz, az érmek sorsa pedig az idők alapján dől el. A finálét szombaton rendezik.

fotó: mti