A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) háza táján most nem a százméteres síkfutásban dőltek meg a rekordok, hanem a sikkasztásban: két munkatárs és egy szerződéses tanácsadó ugyanis éveken át több mint másfélmillió eurót, vagyis mintegy 600 millió forintot lopott el a szervezettől.
A sztori annyira „atlétikus”, hogy szinte látjuk magunk előtt, ahogy a trió a pénzzel sprintel a célvonal felé – miközben senki sem állítja meg őket. A lebukás sem egy maratoni folyamat volt: az új pénzügyi vezetés egy rutinellenőrzés során bukkant a hiányra, és azóta már belső vizsgálat, szerződésbontás és büntetőfeljelentés is történt.
A WA elnöke, Sebastian Coe megjegyezte: „Sok szövetség a szőnyeg alá söpri az ilyen ügyeket, de mi nem ilyenek vagyunk.” A szövetség egyébként tavaly 20 milliárd forintos bevételt könyvelt el – ebből tehát csak egy apró, másfélmilliós „rövidtáv” hiányzott. Az viszont biztos, hogy az érintettek ezentúl már nem a pályán, hanem a vádlottak padján startolnak.



